Bérczes László rendező, dramaturg és az Ördögkatlan fesztivál szervezője szerint nincs egyetlen könyv, amelyet egyszerűen élete legfontosabb olvasmányának nevezhetne. Gyerekkori futballkönyvek, ifjúsági regények, nagy klasszikusok és újraolvasásra váró művek egész sora kapcsolódik az életéhez, mégis Anton Pavlovics Csehov novellái jutottak eszébe elsőként, amikor egy igazán meghatározó könyvről kellett beszélnie. Különösen a Ványka és a Fájdalom című elbeszélések maradtak meg benne, amelyekkel kamaszként találkozott, majd évtizedekkel később újra elővette őket. Bérczes szerint Csehov zsenialitása abban rejlik, hogy nem harsányan közli a lényeget, hanem szinte észrevétlenül elrejti a pontosan megfigyelt részletek között. A történetek ereje éppen ebből a visszafogottságból születik: egy rosszul megcímzett levélből, egy magányos kocsis motyogásából vagy abból, hogy valakit senki sem hallgat meg. Az olvasó pedig gyakran csak évekkel később érti meg, miért maradt meg benne egy-egy ilyen jelenet.

Nincs egyetlen könyv, csak egymásra rakódó olvasmányok

Bérczes László rögtön azzal kezdi visszaemlékezését, hogy szerinte nem létezik egyetlen, minden mást felülíró „életkönyv”. Inkább sok olyan mű van, amely egy adott életkorban, helyzetben vagy lelkiállapotban vált fontossá, és amelyhez később másként tér vissza az ember.

A könyvekhez fűződő viszonyt ráadásul nemcsak az határozza meg, mit olvastunk el, hanem az is, mit nem. Bérczes ironikusan megjegyzi, hogy az el nem olvasott, noha kötelezőnek vagy illendőnek érzett művek listája talán még hosszabb lenne, mint azoké, amelyek valóban meghatározták.

A nagy klasszikusok újraolvasása szintén külön kérdés számára. Egy olyan regény, mint a Bűn és bűnhődés, teljesen mást jelenthet tizenöt évesen, mint hatvan évvel később, ezért a régi olvasmányélmény soha nem tekinthető véglegesnek.

A futballkönyvtől vezetett az út az irodalomhoz

Az első igazán fontos könyvként akár Karl Bruckner A Veréb FC című ifjúsági regénye is szóba jöhetne. Bérczes hét-nyolc éves korában találkozott vele, amikor Tiszanánán, egy tanítói szolgálati lakásban élt családjával.

A futball már ezt megelőzően is alapvető része volt a gyerekkorának. Csanádi Árpád Labdarúgás című könyvét szinte mindennap lapozgatta, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Bozsik József fényképeit nézte, majd egy rossz gumilabdával próbálta utánozni a mozdulataikat.

A Veréb FC után kezdett igazán rendszeresen olvasni. Amikor a család Egerbe költözött, minden tanév végén jutalmat kapott a könyvtárban, mert a legszorgalmasabb olvasók közé tartozott.

Mégis zavarba ejtőnek érezné, ha Victor Hugo, Dickens, Faulkner, Mikszáth, Kosztolányi, József Attila vagy a kortárs szerzők helyett egy gyerekkori futballregényt nevezne élete könyvének. Ez a bizonytalanság azonban éppen azt mutatja meg, milyen könnyen keveredik az olvasmányokhoz fűződő őszinte emlék a kulturális elvárásokkal.

Egy diófa alatt találkozott Csehovval

Végül egy tizennégy éves kori emlék kerül elő. Bérczes a nyári szünetben a tiszanánai nagyszülőknél olvasott, gyakran a kertben, a diófa tövében vagy magán a fán kialakított olvasófészkében.

A napjai akkoriban többnyire két tevékenység között oszlottak meg: focizott vagy olvasott. Egyik alkalommal Csehov elbeszélései kerültek a kezébe, és a következő történet a Ványka volt.

A novella kilencéves főhőse Moszkvában él, és kétségbeesetten visszavágyik a falun élő nagyapjához. Titokban levelet ír neki, amelyben elpanaszolja minden szenvedését, majd a borítékot egyszerűen úgy címzi meg: nagyapónak, falura.

Bérczes tizennégy évesen mélyen együtt érzett a kisfiúval. Nemcsak Ványka sorsa rendítette meg, hanem saját kamaszkori szomorúságai is rávetültek az olvasottakra, így a történet végére már a könnyeit törölgette.

Évtizedekkel később másképp hat ugyanaz a történet

A novella újraolvasásakor Bérczes már mosolyog azon a kamaszon, akit annak idején ennyire közvetlenül megszólított Csehov. A történet azonban nem veszített az erejéből, csupán más rétegei váltak láthatóvá.

Felnőttként már nemcsak a gyermek szenvedésére figyel, hanem arra is, milyen pontosan építi fel az író a környezetet. Csehov részletesen megmutatja a nagyapó alakját, éjszakai útjait, a kereplő hangját és a mellette járó kutyákat, miközben a történet valódi tragédiáját szinte mellékesen mondja ki.

A levél címzése azért marad felejthetetlen, mert az olvasó tudja, hogy soha nem érhet célba. Csehov nem magyarázza túl a reménytelenséget, hanem egyetlen egyszerű gesztusba sűríti azt.

A Fájdalom című novella ugyanarra a magányra épül

Hasonlóan erős emlékként maradt meg Bérczesben a Fájdalom című elbeszélés is. Ebben Jona Potapov, a szentpétervári bérkocsis próbálja elmondani utasainak, hogy meghalt a fia.

Senki sem figyel rá igazán, mindenkit a saját ügye foglalkoztat. A kocsis végül az istállóban a lovának beszéli el veszteségét, miközben az állat egykedvűen eszi a szénát.

A jelenet egyszerre groteszk és megrendítő. A férfi nem nagy gesztusokra vágyik, csupán arra, hogy valaki meghallgassa, de még ezt a legkisebb emberi figyelmet sem kapja meg.

Bérczes számára éppen ez maradt meg legerősebben: a ló mellett magányosan motyogó ember képe. A részletek közül ez az egyetlen mozdulat emelkedik ki, és évtizedekkel később is változatlan erővel működik.

Csehov nem kijelenti, hanem elrejti a lényeget

Bérczes László szerint Csehov kivételes arányérzékkel dolgozik. Aprólékosan megfigyeli az embereket, a mozdulataikat, a környezetüket és a közönyük természetét, miközben a valódi mondanivalót alig észrevehetően csúsztatja a részletek közé.

A lényeg nem hangos, és nem követel figyelmet. Éppen azért üt nagyot, mert az olvasó maga talál rá, amikor már azt hinné, hogy csak egy falusi éjjeliőr szokásairól vagy néhány türelmetlen utasról van szó.

Ez a módszer különösen közel állhat egy rendező és dramaturg gondolkodásához. A színházban is gyakran egy apró gesztus, egy elhallgatás vagy egy látszólag jelentéktelen tárgy hordozza a jelenet legfontosabb tartalmát.

Csehov novellái ezért nemcsak olvasmányélményként, hanem alkotói példaként is meghatározók lehetnek. Megmutatják, hogy a legmélyebb emberi fájdalmakat nem feltétlenül kell kimondani, mert néha éppen a visszafogottság teszi őket elviselhetetlenül erőssé.

Az olvasásban emlékezet és fikció is összekeveredik

Bérczes maga is hangsúlyozza, hogy az emlékezet és a képzelet kéz a kézben jár. Nem biztos, hogy minden pontosan úgy történt, ahogyan évtizedekkel később felidézi, de az olvasmányélmény igazsága ettől még nem válik kevésbé érvényessé.

A diófa, a nyári kert, a foci és az olvasás közötti választás, valamint a nagyanya ebédre hívó hangja egyetlen személyes történetté áll össze. Csehov novellája már nemcsak egy orosz kisfiúról szól, hanem arról a magyar kamaszról is, aki egy falusi kertben először szembesül saját végességével.

Az ilyen emlékek miatt nehéz egy könyvet pusztán irodalmi értéke alapján megítélni. Az olvasás mindig összekapcsolódik azzal a hellyel, korral és emberrel, akik akkor voltunk.

Nem az számít, melyik könyv a legnagyobb

Bérczes László vallomása végül nem arra ad választ, melyik mű a legfontosabb az irodalomtörténetben. Sokkal inkább azt mutatja meg, hogyan válik egy könyv személyes jelentőségűvé.

A Veréb FC azért fontos, mert elindította az olvasás felé, Csehov novellái pedig azért, mert egy kamasz számára egyszerre tették átélhetővé a magányt, az együttérzést és az emberi élet végességét. Évtizedek múltán már másképp olvassa őket, de a régi megrendülés emléke továbbra is része az élménynek.

Csehov ereje Bérczes értelmezésében éppen abban rejlik, hogy nem magyarázza el, mit kell éreznünk. Elpöttyinti a lényeget a részletek között, az olvasó pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy egy rosszul megcímzett levél vagy egy lóhoz beszélő kocsis miatt a saját életére gondol.

MNO ARCÉL