Miközben Európa védelmi kiadásai történelmi csúcsokra emelkednek, a magyar hadiipar jövője továbbra is bizonytalan. Az elmúlt évtizedben százmilliárdok mentek gyárakra, vegyesvállalatokra, állami holdingokra és később részben magánkézbe adott portfóliókra, mégsem látszik egyértelműen, melyik modell működik hosszú távon. A korábbi kormány a Rheinmetallhoz, a Colt CZ-hez és más külföldi szereplőkhöz kötött együttműködésekre épített, majd az N7 Holding után a 4iG kapott központi szerepet. Közben a hadviselés technológiája gyorsan változik: drónok, rakéták, mesterséges intelligencia és felderítő rendszerek kerültek előtérbe, miközben Magyarország kapacitásai jelentős részben hagyományos fegyverekre és lőszerre épülnek. Az új kormány ezért az eddigi konstrukciók eredményességét és gazdasági indokoltságát is vizsgálja.

Soha nem költöttek még ennyit fegyverkezésre

A magyar védelmi ipar jövőjéről szóló vita különösen érdekes pillanatban erősödött fel. A világ katonai kiadásai 2025-ben elérték a 2887 milliárd dollárt, ami új történelmi rekord. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet, a SIPRI adatai szerint a globális katonai költekezés immár tizenegyedik egymást követő évben emelkedett, és 2016 óta összesen 41 százalékkal nőtt.

Európában még látványosabb a változás. A kontinens katonai kiadásai 2025-ben 864 milliárd dollárra nőttek, ami egyetlen év alatt 14 százalékos emelkedést jelentett. A SIPRI szerint a növekedés mögött az orosz–ukrán háború, az európai újrafegyverkezés és az amerikai biztonsági garanciákkal kapcsolatos növekvő bizonytalanság egyaránt szerepet játszott.

Ez elvileg rendkívül kedvező környezet egy olyan országnak, amely már tíz évvel ezelőtt elkezdett jelentős összegeket fordítani saját védelmi iparának újjáépítésére. Magyarország azonban úgy érkezett meg az európai fegyverkezési hullám közepébe, hogy még mindig nem egyértelmű, pontosan mi legyen a hazai hadiipar hosszú távú üzleti és technológiai modellje.

A régi magyar hadiipar egyszerre gyártott fegyvert és konvektort

Magyarország védelmi ipara nem előzmények nélküli. Az államszocializmus idején több nagyvállalat egyszerre működtetett katonai és polgári termelést, ami lehetővé tette, hogy a gyárak akkor is működőképesek maradjanak, amikor kevesebb katonai megrendelés érkezett.

A FÉG például fegyverek mellett gázkészülékeket és konvektorokat gyártott, a Videoton pedig katonai híradástechnikai eszközök mellett televíziókat és rádiókat is előállított. A Nitrokémia, a Mátravidéki Fémművek vagy az Észak-magyarországi Vegyiművek szintén egyszerre kapcsolódtak a védelmi és a polgári iparhoz.

A Varsói Szerződésen belül létezett egyfajta munkamegosztás is. Magyarország többek között híradástechnikai, lokátor- és egyéb elektronikai eszközökben szerzett tapasztalatot, miközben más országok más katonai termékekre szakosodtak.

A rendszer gazdasági értelemben korántsem volt hatékony. A hadiipart jelentős bürokrácia, központi ármegállapítás és politikailag irányított külkereskedelem jellemezte, a katonai gyártás pedig sok esetben inkább külkereskedelmi barterkapcsolatok része volt, mint önmagában nyereséges tevékenység.

A rendszerváltás után szinte eltűnt az ágazat

A hidegháború lezárása alapjaiban változtatta meg az európai védelmi ipar helyzetét. A kontinens több országa kihasználta az úgynevezett békeosztalékot: a katonai költségvetések csökkentek, és több pénz jutott jóléti, infrastrukturális vagy gazdaságfejlesztési célokra.

Magyarország számára ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy megszűntek a korábbi keleti piacok és a Varsói Szerződésen belüli biztos megrendelések. A hazai hadiipar nem tudott komoly exportpozíciót kialakítani a nyugati piacokon, így számos korábbi vállalat leépült vagy eltűnt.

A fordulatot a 2016-ban meghirdetett Zrínyi haderőfejlesztési program hozta el. Akkor még nem lehetett pontosan látni, hogy Európa katonai kiadásai egy évtizeden belül milyen mértékben emelkednek meg, de Oroszország 2014-es krími annexiója már jelezte, hogy az európai biztonsági környezet megváltozott.

A 2022-ben megindított teljes körű orosz invázió után pedig már nemcsak katonai, hanem iparpolitikai kérdéssé is vált, hogy az európai országok mennyi fegyvert, lőszert és haditechnikai eszközt képesek saját maguk előállítani.

Magyarország több modellt is kipróbált egymás után

A magyar stratégia egyik fő problémája nem az volt, hogy semmi nem történt, hanem éppen ellenkezőleg: túl sok, egymást váltó koncepció jelent meg.

Volt időszak, amikor a kisebb magyar védelmi vállalatok fejlesztésére próbált építeni az állam. Ezt követően előtérbe kerültek a nagy külföldi gyártókkal létrehozott vegyesvállalatok, majd az állami N7 Holding, végül pedig egy nagy hazai magánszereplő, a 4iG köré szervezett modell.

Mindegyik megközelítés mögött volt gazdasági logika, és mindegyiknél jelentkeztek komoly problémák is.

A magyar kis- és középvállalatok számára az egyik alapvető gondot az jelentette, hogy a katonai piacon rendkívül nehéz az első megrendeléshez és referenciához hozzájutni. Egy kisebb gyártó akkor tud külföldre lépni, ha már bizonyítani tudja, hogy nagy sorozatban, egyenletes minőségben képes termelni.

Ehhez viszont sok esetben a magyar államnak kellene első vásárlóként megjelennie.

A külföldi vegyesvállalatok látványos gyárakat hoztak

A következő modell nagy nemzetközi védelmi vállalatok Magyarországra telepítésére épült. Így jelent meg többek között a Rheinmetall, az Airbus és a Colt CZ.

Ennek kézzelfogható eredményei is vannak. Magyarországon új gyárak épültek, megjelent a Lynx gyalogsági harcjármű gyártása, Várpalotán lőszeripari kapacitások létesültek, Kiskunfélegyházán pedig kézifegyvergyártás indult.

A vita inkább arról szól, mennyi valódi magyar hozzáadott érték keletkezett ezekből az együttműködésekből. Kritikus szakértők szerint több konstrukcióban Magyarország főként gyártási helyszínt, infrastruktúrát és állami támogatást adott, miközben a licencek, az értékesítési jogosultságok, a saját technológiai tulajdon és a nemzetközi piacokhoz kapcsolódó magasabb profit jelentős része nem került magyar kézbe.

Ez az egyik legfontosabb különbség egy összeszerelő üzem és egy valódi nemzeti védelmi ipar között.

Nemcsak az számít ugyanis, hogy egy fegyver Magyarországon készül-e. Az is lényeges, hogy ki birtokolja a technológiát, ki adhatja el a terméket más országoknak, hol marad az értékesítési árrés, és ki rendelkezik a további fejlesztés jogával.

Az N7 Holding az állami irányítást próbálta megerősíteni

Erre a problémára próbált választ adni az N7 Holding modellje. Az elképzelés szerint egy erős, állami tulajdonú központnak kellett volna összehangolnia a védelmi ipari beruházásokat, képviselnie a magyar érdekeket a nemzetközi partnerekkel szemben és összekapcsolnia a katonai beszerzéseket az iparfejlesztéssel.

Elméletileg ennek komoly előnyei lehetnek. A honvédelmi beszerzéseknél az állam nem egyszerűen vásárló, hanem az iparpolitika legfontosabb alakítója is.

Egy harcjármű vagy fegyverrendszer megvásárlásakor tehát nem csak azt lehet meghatározni, hány darab érkezzen. Az állam kérhet hazai gyártást, beszállítói részvételt, kutatás-fejlesztést, technológiatranszfert, licencet vagy exportjogokat is.

A probléma ott kezdődik, ha ezekből túl kevés kerül bele a szerződésekbe.

A 4iG lett a következő zászlóshajó

2025-ben újabb jelentős modellváltás következett. Az állam és a 4iG olyan konstrukciót hozott létre, amelyben a magánvállalat meghatározó szerepet kapott a magyar védelmi ipari portfólió működtetésében.

A 4iG hivatalos közlése szerint a társaság 75 százalék plusz egy szavazatos többséget szerzett az N7 Defence Holdingban. Ebbe került többek között az Aeroplex, az Arzenál Fegyvergyár, a Colt CZ Hungary és a Rheinmetall Hungary Munitions állami tulajdonrésze, míg a Hirtenberger teljes egészében a 4iG érdekeltségébe került. A kritikus gyárépületek és termelőeszközök ugyanakkor közvetlen állami tulajdonban maradtak.

A tranzakciós struktúra 2025 őszén 72,1 milliárd forintos nettó jelenértéken került meghatározásra. A hivatalos indoklás szerint a magánpiaci irányítás gyorsabb döntéshozatalt, jobb exportképességet és nemzetközi üzletszerzést hozhatott volna.

A politikai vita ezzel szemben arról szól, hogy indokolt volt-e jelentős részben magánkézbe adni olyan cégeket és tulajdonrészeket, amelyek létrehozására és fejlesztésére korábban jelentős állami forrásokat fordítottak.

A magántulajdon önmagában nem old meg semmit

A védelmi ipar nemzetközi példái azt mutatják, hogy önmagában sem az állami, sem a magántulajdon nem jelent automatikus sikert.

Az Egyesült Államokban, Németországban vagy Olaszországban számos meghatározó fegyvergyártó magántulajdonban működik, de erős állami megrendelésekre, katonai stratégiára, diplomáciai támogatásra és exportpolitikára támaszkodik.

A kérdés ezért inkább az, hogy a magánvállalat és az állam érdekei mennyire esnek egybe.

Ha egy cég kizárólag magyar állami megrendelésekből él, miközben a profit magánkézben landol, akkor nehezen beszélhetünk klasszikus exportképes védelmi iparról. Ha viszont a vállalat képes külföldi megrendeléseket szerezni, technológiát fejleszteni és magyar beszállítókat integrálni, akkor egy ilyen konstrukció állami szempontból is eredményes lehet.

A 4iG-modell értékeléséhez ezért nemcsak azt kell vizsgálni, mennyiért kerültek hozzá a cégek, hanem azt is, hogy ténylegesen mennyi exportot, fejlesztést és technológiai hozzáadott értéket hoznak létre.

Közben teljesen átalakul a modern hadviselés

A magyar védelmi ipar számára azonban van egy még nagyobb probléma: miközben az ország éveken keresztül elsősorban harcjárművekre, lőszerre és kézifegyverekre épített, a modern háborúk technológiai hangsúlyai gyorsan változnak.

Az ukrajnai háború egyik legfontosabb tapasztalata a drónok rendkívüli szerepe. Olcsó, tömegesen gyártható pilóta nélküli eszközök képesek több millió dolláros harcjárműveket megsemmisíteni, felderítést végezni vagy tüzérségi csapásokat irányítani.

Ezzel párhuzamosan felértékelődtek a drónelhárító rendszerek, az elektronikai hadviselés, a mesterséges intelligenciával támogatott célfelderítés, a rakétatechnológia, a kommunikáció és az autonóm rendszerek.

Ez nem azt jelenti, hogy tankokra, tüzérségre vagy lőszerre nincs szükség. Inkább azt, hogy önmagukban már nem elegendők egy korszerű védelmi ipari portfólióhoz.

A magyar iparnak kevés erős pozíciója van az új technológiákban

Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kérdése ezért az, hogyan tud belépni azokba a területekbe, ahol a következő évtized legnagyobb katonai kereslete várható.

Az ország jelenlegi kapacitásai sokkal erősebbek a hagyományos haditechnikában, mint például a rakétarendszerekben, autonóm drónokban, katonai mesterséges intelligenciában vagy komplex elektronikai hadviselési megoldásokban.

Az egyik lehetséges út a nemzetközi technológiai együttműködés lehet. Az elmúlt hónapokban több olyan elképzelés jelent meg, amely Magyarországot izraeli, amerikai és európai védelmi technológiai vállalatok regionális fejlesztési és gyártási központjává tenné.

Ebben a modellben azonban döntő kérdés lesz, hogy Magyarország valóban technológiát és fejlesztési kompetenciát kap-e, vagy ismét elsősorban gyártási helyszínként szolgál.

Még a Colt CZ magyar üzletét is át kell alakítani

Jól mutatja az ágazat folyamatos átrendeződését a Colt CZ Hungary helyzete. A 4iG június végén jelentette be, hogy az N7 Defence a cseh Colt CZ 51 százalékos részesedését is meg kívánja vásárolni, amivel a magyar holding százszázalékos tulajdonossá válna a vállalatban.

A felek ezt megelőzően összesen 3,42 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre, mert a társaság saját tőkéjét meg kellett erősíteni. A 4iG közlése szerint a cél a magyarországi gyártás megtartása mellett a hosszú távú technológiai és kereskedelmi együttműködés fenntartása a cseh partnerrel.

Ez jól mutatja, hogy a tíz évvel ezelőtt elindított konstrukciók egy része még mindig átalakulóban van.

Nincs egyetlen biztos recept

A magyar védelmi ipar elmúlt évtizedének talán legfontosabb tanulsága, hogy önmagában egyik szervezeti modell sem jelent megoldást.

Nem elég külföldi gyárakat Magyarországra hozni. Nem elég állami holdingot létrehozni. És nem elég egy nagy magánvállalatot kinevezni az ágazat zászlóshajójának sem.

A sikerhez hosszú távú iparstratégia, stabil intézményi háttér, katonai megrendelések, exportpiacok, hazai mérnöki tudás, kutatás-fejlesztés és megfelelő technológiai jogok egyaránt szükségesek.

A következő döntéseknél ezért alapvető kérdés lehet, hogy egy állami forintból mennyi marad Magyarországon: csak az összeszerelés bére, vagy a fejlesztés, a licenc, az értékesítési profit és a későbbi exportbevételek is.

Most különösen nagy lenne a lehetőség

A nemzetközi piaci környezet a magyar védelmi ipar számára aligha lehetne kedvezőbb. Európa gyors ütemben növeli katonai kiadásait, a NATO-tagállamok új beszerzési programokat indítanak, és egyre nagyobb igény mutatkozik európai gyártási kapacitásokra. A SIPRI szerint az európai NATO-tagállamok már 2025-ben 559 milliárd dollárt költöttek katonai célokra.

Magyarország ráadásul már rendelkezik gyárakkal, képzett munkaerővel, nemzetközi partnerekkel és jelentős állami beruházások eredményeként létrejött infrastruktúrával. A nulláról tehát nem kell újrakezdeni.

A kérdés sokkal inkább az, sikerül-e ezeket a kapacitásokat olyan rendszerbe szervezni, amely ténylegesen versenyképes termékeket, exportot és magyar technológiai tudást teremt.

Egy évtizednyi fejlesztés után ugyanis már nem az a fő kérdés, hogy szükség van-e magyar védelmi iparra. A jelenlegi európai biztonsági környezetben erre aligha lehet más válasz, mint igen.

A nehezebb kérdés az, milyen védelmi iparra van szükség – és ki fogja végre kialakítani azt a modellt, amely nem néhány évig, hanem évtizedeken át működőképes marad.

MNO – Magyar News Online

Borítókép: A német Dynamit Nobel Defence és a magyar állami N7 Holding közös vállalatának vecsési üzemalapítása, 2024. június 27-én. A tervezett üzemben az RGW 110 páncéltörő gránátvetők vetőcsövét gyártják majd – Fotó: Lakatos Péter / MTI

Olvasson hiteles híreket Magyarországról, független forrásból!

A Magyar News Online független magyar hírportál, amelynek célja, hogy közérthető, pontos és pártatlan tájékoztatást nyújtson a hazai és nemzetközi eseményekről.

Függetlenségünkből nem engedünk. Tartalmainkat nem politikai pártok, gazdasági érdekcsoportok vagy más külső szereplők elvárásai alapján készítjük. Szerkesztőségünk önállóan dönt arról, mely ügyekkel foglalkozik, és azokat milyen szempontok szerint mutatja be.

Hiszünk abban, hogy a hiteles sajtó alapja az ellenőrzött információ, a többoldalú tájékoztatás és az átlátható működés. Arra törekszünk, hogy olvasóink megbízható, kritikus és kiegyensúlyozott képet kapjanak a világ történéseiről.

A Magyar News Online olyan újság kíván lenni, amelynek tartalmát nem a hatalmon lévők vagy gazdasági szereplők diktálják, hanem a tények, a szakmai szempontok és az olvasók hiteles tájékoztatásának igénye határozza meg.